Jeges pokol
Jeges szél csapta meg Adeline arcát ahogy kilépett a hotelből. A grönlandi időjárást semennyire nem tudta megszokni pedig már egy hete itt volt. Hiába a jól felszerelt túra ruha a mínuszok nem kímélték, pedig az időjárás szerint pluszok is lehetnek.
Az ilulissből induló komphoz sietett. Gyötörte a fáradtság és a tudatlanság amiért az édesanyjáról semmi hírt nem kap.
-Nem létezik, hogy anyával bármi baj történt. Kizárt dolog. Nála senki nem alkalmasabb az ilyen feladatokra. -Próbálta meggyőzni telefonon a többi tudóst, akik ott dolgoztak édesanyja mellett.
Amíg a kutatkóközpontba tartott újra összerakta fejében, amit tudott. Az anyja, Svájc legjobb és legügyesebb kutatója Grönland mélyén tárt fel egy jégsírt, amelyből mindenféle, eddig fel nem fedezett baktériumok bukkantak elő. Visszafelé, a begyűjtött anyagokkal azonban köddé vált. A helyi kutatócsoport napokig kereste, de mindenki tudta, hogy aki egyszer elvész, az a jég foglya lesz.
Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal lépett be a központ ajtaján.
-Adeline, úgy örülök, hogy látlak. Emlékszem amikor még csak ekkora voltál. -Mutatott a térdéhez egy magas, őszes hajú, kipirosodott arcú nő.
-Nem most volt az tény. -Mosolygott fáradtan rá a lány.
-Mindent előkészítettünk az indulásra. A koordináták a motoros szánon vannak. Küldök veled két helyit, akik megmutatják, hogy melyik útvonalon ment édesanyád. Sajnos egy buta babona miatt az ottani barlangokba nem hajlandóak bemenni.
-Nem lehetek elég hálás, hogy ennyit segít és ismerem annyira anyát, hogy tudjam mi járhatott a fejében. Minél bentebb és minél tovább.
-Ez a minimum. Ő volt a legragyogóbb elme itt és egy nagyon veszélyes anyag birtokába juthatott, ha igazak a kutatások. És igen, számára nem létezett lehetetlen. -Mosolygott az idős nő.
Ekkor, egy tetőtől talpig beöltözött barna szemű férfi lépett be. Bólintott és az idősödő nő kezet fogott Adeline-al, sok szerencsét kívánt.
-Gyertek vissza épségben.
-Úgy lesz.
Ahogy a szánon ült, a lánynak régi emlékek tapadtak meg elméjében. Gyerekként sok időt töltöttek a havas tájakon. Édesanyja sokszor magával vitte. A gyermek élvezte ahogy a rengeteg hó csak arra vár, hogy hóembert csináljon belőle. Két építés közt mindig tanult. Mit lehet tudni erről a páratlan, tökéletesen fehér képződményről, a helyekről, ahol tartózkodtak. Legjobban a grönlandi mesék tetszettek neki. A mindent beborító tisztaság, a jégben őrzött titkok. Az egyetem kiemelten kezelte ezeket az expedíciókat. Rengeteg már régi leletet és anyagot találtak az évek alatt. Adeline a diploma megszerzése után csatlakozott volna az anyjához, de annak eltűnése kicsit módosította az időpontot.
Fekete haja a sapka és sál alatt kegyetlenül melegítette. Érezte, hogy apró izzadság cseppek gyülekeznek a hátán. Az időt már nem is nézte, hogy mióta mehetnek a havas tájon. Sehol egy ember, egy állat vagy bármi, ami civilizációra hasonlítana. Amikor néha megálltak, mindig elővette a térképet és az iránytűt. Úgy tűnt, hogy a szinte őskori kis dobozt megszállta valami. Nem, hogy Északot, de semmilyen égtájat nem lehetett rendesen leolvasni belőle. A tűje össze-vissza forgott.
A két férfira nézett, ők csak bólintottak. Nem beszélték egymás nyelvét.
Ahogy egyre mélyebbre haladtak a messzeségben az idő úgy hűlt. Adeline érezte, ahogy könnycsatornája is kezdi magát megadni a fagynak.
Egy barlang közelében végül nyomokra bukkantak. Édesanyja apró, egyszemélyes sátra, kezdetleges tűzrakási kísérlet és a táskája. Már amennyi maradt belőle. Az írásokból kiderült, hogy erre nem voltak ritkák a sarki medvék, és a nő nem tudott ellenállni a dobozos halaknak.
-Biztosan kiszagolták. -Mosolygott magában Adeline ahogy visszaemlékezett, hogy ő hányszor lopta ki a kis konzerveket anyja táskájából.
A két férfi, miután mindent lepakolt, ami a lánynak kellhet, a barlang felé mutatott.
Adeline felnézett a hatalmas, jéggel és hóval borított bejáratra.
A szél süvített és mintha édesanyját hallotta volna ahogy sikoltozik.
-Már az agyamra ment a hideg úgy látszik. -Nevetett Adeline.
A két férfi kétkedve nézett rá. Csak pislogtak amikor a lány mutatott a sötét lyuk felé, jelezvén, hogy nekik nem kötelességük bemenni.
Adeline szomorúan bólintott majd elköszöntek.
Anyja táskáját magához vette és tanulmányozni kezdte. Kulacs, palackok, tasakok és minden szükséges eszköz a mintagyűjtéshez.
A maradékot magához vette, mélyet szippantott a levegőbe és elindult a fagyos pokolba.
A fején lévő lámpát még odakinn letesztelte, kesztyűs kezében egy pirosan világító lámpát is tartott, biztos, ami biztos.
A barlang szűk volt és jeges. Nyomokat keresett, de csak a falak olvadásának csöpögését találta. Számításai szerint néhány óra alatt meg is járhatja oda-vissza.
Egy apró pocsolyába lépett. Látta már, hogy olvadásnak indult itt benn néhány fal és kereste a vizet.
Nem is kellett sokáig mennie. Elé tárult az egyik legszebb barlangi tó, amit csak látott. Tükörtiszta felszíne szinte észrevétlenül ringatózott.
Levette kesztyűjét és belemártotta ujjait. A jeges felszín alatt mintha egy teljesen másik világ létezne. Esküdni mert volna, hogy egy halat látott elúszni keze alatt.
Felállt és mint a filmekben két út állt előtte. Közelebb ment, hogy szemügyre vegye. A cseppek mögötte egyre gyorsabbak lettek, a levegő mintha megmozdult volna.
Végül a jobb oldalit választotta.
,,Hátha a sorsot lehet így kicsit befolyásolni.”-Gondolta magában.
Egyre mélyebbre jutott, de semmilyen nyomot nem talált. A föld itt sokkal nedvesebb volt, mint odakinn. A levegő is kellemesebb. Próbált előre világítani és legrosszabb rémálma tárult elé. Egy földön fekvő ruha kupac. Lehajolt, maga felé próbálta fordítani, de a fej hozzáfagyott a földhöz. A ruháit próbálta megnézni és nagy nehezen megtalálta az egyik zsebben édesanyja belépőkártyáját.
Adeline fülsüketítő és fájdalmas ordítást engedett szabadjára.
Édesanyja mellett egy pici üvegcse hevert. Széttörve. Körülötte zöldes-sárga maradvány. Adeline felemelte a nő kezét és látta a hegeket és a fura kiütéseket.
-Mit műveltél anya? …-Sírt egyre hangosabban.
Megpróbálta felemelni a földi maradványokat, de túlságosan oda volt fagyva.
Érezte, hogy a test már a jég tartozéka, így minden szükséges jegyzetet, lámpát, elemet összegyűjtött, utoljára megpuszilta édesanyja megfagyott arcát majd elindult visszafelé.
Több elágazás is nehezítette a kijutást, de gondolt erre és megjelölte őket piros festékkel.
Néhány perc vagy óra sétálás után meg is érkezett az egyikhez. Azonban a festék lefolyt a falról, eggyé válva a talajon található parányi vizes árokban.
Ösztöneire hallgatva elindult jobbra.
Ismét jó néhány perc telt el, lámpája a fején már pislákolni kezdett, hűvös szellőt érzett magával szemben.
-Ez biztos a kijárat! -Kiáltott fel hangosan. Körülötte jégcsapok csepegtek egyenletesen.
Előre tartott, majd újabb elágazás helyett, amiben reménykedett, egy másik barlangba jutott. A jégfalakat emberi maradványok borították.
Adeline remegni kezdett.
-Ez eddig tuti nem volt itt.
Körbenézett és tovább ment.
-Lehet csak nem vettem észre legutóbb.
Ahogy egyre jobban beljebb ment a barlangban úgy sűrűsödött a levegő. Nehezen lélegzett.
Szemei fáradtan mozogtak. Ereje végén járt. Az iránytű továbbra sem működött, de idebenn a semmiben, egyedül ez nem is számított.
-Már csak egy kicsit kell mennem! -Nyugtatta magát. Erőt vett és tovább haladt.
A falakon víz csörgedezett és úgy tűnt mintha a lámpa fényét elnyelné a sötétség.
Újabb elágazáshoz ért.
Itt azonban nem várta jel. Csak a csupasz jég és az olvadozó talaj.
Lefordult balra. Próbálta leolvasni az órájáról, hogy mióta van benn, de már csak ködösen tudta felidézni érkezését. Akárhova nézett mindenhol egyforma jégfalak, jégcsapok és az olvadozó fehérség, vagy inkább kékség?
Már maga sem tudta. Ereje egyre jobban elhagyta, csak egy pohár kávéra vágyott.
Lábai nem engedelmeskedtek.
Leült a táskájára és elővette édesanyja naplóját.
,,Nem tudom mióta vagyok itt. Az anyag, amit találtam enyhe radioaktivitást mutat, szaga szúrós. Halmazállapota itt a mínusz húsz fok alatt sem változott meg. Cseppfolyós és ragacsos.
Az oxigénem fogy, a kijáratot már jó ideje elvesztettem, kutatótársaim nem jöttek velem, a bejáratnál grönlandi férfiak várják érkezésem.
Próbáltam kiabálni, de megremegett a barlang és a távolban mintha földcsuszamlást hallottam volna.
Tovább megyek.”
Adeline arcára ráfagytak a könnycseppek. Ahogy lehajtotta a fejét, szemei becsukódtak és mint akit leütöttek elaludt.
