Nem minden az, aminek látszik. Elmélkedett Mary, miközben kilépett a taxiból. Karjára vette a rózsavörös kézitáskáját, és elindult a Smith ház felé.
A birtokot hatalmas, hosszú métereken át húzódó kőfal kerítés vette körül. Az impozáns vaskapu tárva nyitva állt, egy lélek sem volt a közelben. Maryt nyugtalanító érzés fogta el, még utoljára a háta mögé pillantott. Nincs visszaút, a sebesen elhaladó autó után már csak por maradt. Mély levegőt vett, majd lassan kifújta.
Piros magassarkújának kopogása úgy visszhangzott, akárcsak egy fakopáncs az erdő mélyén. Megtorpant a bejárat előtt. Még ezekben a késő esti órákban is kifogástalan volt a világítás. A régi, fehér faablakokon kiszűrődő fények megvilágították a mézszínű ház falait. Aligha nevezhettük volna ezt egyszerű háznak. Tökéletesen illett rá a kastély kifejezés. Mary végigsimította a ruháját, kellemes, bársony anyaga megnyugtatta. Kifogástalanul kellett festenie a sok gazdag és előkelő ember előtt. Megakadt a tekintete az ajtó mellett össze-vissza ledobált cigarettacsikkeken. Borzalmasan rontották az összképet. Egy viszonylag nemrég használt még mindig füstölt. Ezt csak félig szívta el valaki, sokkal másabb volt, mint a földön heverő többi szál. Egy határozott mozdulattal lépett rá Mary, nehogy kigyulladjon a közelében lévő bokor.
A házból halvány hangfoszlányokat lehetett hallani. A vendégek bizonyára már jól mulattak, ő pedig elkésett – a gondolattól csak még jobban feszengeni kezdett. Előhalászta a táskája mélyén rejlő levelet. Átböngészte újra: „…Nagyon kérem jöjjön el, a cím: 14 Smith- birtok, London…” Ismét próbálkozott. Kisvártatva kinyílt az ajtó, és egy kedves arcú, idős férfi fogadta.
— Jó estét kívánok! Kérem, fáradjon beljebb! — a hangja kissé rekedtes volt, mégis simogató.
Fekete zakót viselt, akárcsak egy nagyvárosi pincér. Lábán egyszerű lakkcipő volt, kezén fehér kesztyű. Nem hordott nyakkendőt, arcát kerek keretes szemüveg díszítette. Bátorítóan bólintott egyet.
Mary lassú léptekkel lépte át a küszöböt. Felemelt fejjel folyamatosan a ház apró részleteit vizsgálta. Lenyűgözőnek találta kidolgozott lépcsőkorlátot, az éjszakai égboltról készített festményt, a tükör mellett álló hatalmas faórát. Vele szemben a sötét falépcső futott két oldalt egészen az emeletig. A falak sötétzöld színűek voltak. Az ember arra számított, hogy minden csupa fehér és világos. Csalódás, itt bent minden komor volt.
— A társaság már a társalgóban gyülekezik. Ha bármire szüksége lenne, kérem csak szóljon!
— Nagyon köszönöm öhm…— egy pillanatra elállt Mary szava.
— Bernard, a komornyik — segítette ki illedelmesen őt az idős férfi.
Követte őt a társalgó felé. A méretes szobában már javában zajlott az összejövetel. A helyiségben rajtuk kívül három ember tartózkodott. A kandalló volt a középpont, elé félkör alakban helyezték el a kanapékat, itt ültek egymás mellett. Hangosan nevettek a másik rettentően rossz viccén, vagy épp morcosan karba tett kézzel figyeltek. Mindenki egy emberként fordult az új érkező felé, elhallgatott a beszéd, síri csönd támadt. Kíváncsian vizslatták. Mary arca pillanatokon belül megegyező színűre változott egy vörös pandáéval.
– Most nem szabad szétesni, profi vagyok. Különben is attól, hogy gazdagok, ők is csak emberek. Vagy potenciális gyilkosjelöltek, ez majd kiderül – futottak át a fején a gondolatok. Megköszörülte a torkát, majd illedelmesen köszönt. Lángoló arccal sétált át a kanapéig, és helyet foglalt egy vörös hajú nő mellett. Fürkésző tekintettel mérte végig a három idegent. Titkon nagy kő esett le a szívéről, hogy csak ily kevesen voltak. Ugyanakkor nyugtalanító volt, hisz ismeretlenek. Meg kellett őket fejtenie, mielőtt bekövetkezett volna…
Egy éles sikítás rázta meg a házat. Mary azonnal felpattant a helyéről és gondolkodás nélkül a hang irányába futott, testét elöntötte az adrenalin. Nem volt túl bonyolult a helyiségek elrendezése, egyenesen előre kellett rohanni és máris a konyha mellett találta magát. A lépcső aljában egy sötétkék cselédruhába öltözött lány és egy tetőtől talpig fekete ruhába és fátyolba borult hölgy állt. Mindhárman felváltva figyelték egymást.
— Mi történt? — elsőként Mary tért magához.
A kék ruhás nő lehajtotta a fejét a sűrű bocsánatkérések közepette.
— Szörnyen restellem! Nagyon megijedtem, asszonyom nem szokott a személyzeti lépcsőn közlekedni. Nagyon sajnálom! Engedelmével hazaindulok, a személyzetből én vagyok az utolsó ma.
Mary lassan kifújta az eddig bent tartott levegőt, a szíve vadul kalapált a mellkasában. A másik nő bizonyára Elizabeth Smith, a ház tulajdonosa. Elizabeth aprót bólintott, majd elindult Mary felé.
— Szép estét Lady Elizabeth! Örülök, hogy végre személyesen is megismerhetem — mondta, miközben jobb kezét kézfogásra emelte.
— Szintúgy — hangja nagyon rekedt volt, mintha beteg lett volna.
Köhögés rázta meg vékony testét, egyből elfordult. Arcát sűrűn szőtt fekete fátyol takarta el. Viszonozta Mary gesztusát, és illendően kezet ráztak. Hátborzongatóan rideg volt az érintése. Kézfején a bőr repedezett volt a szárazságtól, gyűrűsujján egy alig észrevehető szabályos fehér csík húzódott. Mary tekintete ösztönösen megakadt rajta. A pillanat váratlanul véget ért. Mary tenyere szinte bizsergett, mintha a hideg nem csak a kézfogásból származott volna, hanem magából a nőből.
Útjuk a régi fapadlóval kirakott ebédlőbe vezetett. A bútorokon lévő fehér gyertyák fénye halványan világították meg a méregzöld tapétát. Az asztal már terített, a vendégek sorban helyet foglaltak. Mary Elizabeth-tel szemben ült le, innen tökéletesen szemügyre tudta venni a társaságot. Egyből szemet szúrt, hogy senki nem szeretett volna a házigazda mellé kerülni. Vagy azért, mert nem kedvelték, vagy esetleg a dohos orrfacsaró kesernyés illat miatt, ami körülötte terjengett.
— Ó, majd elfelejtettem! — pattant fel az asztaltól egy fiatal férfi.
Öltönyt és piros nyakkendőt viselt, arca rendezett, ápolt volt. Szőke haja hátrazselézett, még a gyertya fénye is megcsillant rajta. Néhány perc múlva már vissza is érkezett, a kezében egy üvegpalackkal. Ránézésre borosüvegnek tűnt, parafadugó díszelgett a tetején. Büszkén állt meg, és mesélni kezdett a szerzeményről.
— Drága Elizabeth! Pár hete Magyarországra utaztam, egy találkozóra. — Bal kezével megigazította a nyakkendőjét, majd finoman megköszörülte a torkát. — Nem jöhettem el ajándék nélkül, ez tökéletes este, hogy megkóstoljuk ezt a csodás tokaji bort. Nem gondoljátok? — kínosan elnevette magát, és körbemutatta az italt.
Maryt hirtelen nyugtalanító érzés fogta el. De miért?
— Jól beszélsz James, tölts egy pohárral! — szólalt meg a Mary mellett ülő férfi, Harry.
Hangja mély volt, akár egy medvéé. Testalkata is ehhez hasonlított: széles váll, nehéz mozgás.
James erőlködés nélkül bontotta fel az üveget. A parafa puffanás nélkül engedett. A bor sűrűn csordult a poharakba. Mary ösztönösen figyelte a mozdulatait, túl lassú. Szinte remegett a férfi keze, arcán alig látható verejték csordult le. Vagy csak képzelődött? Mary ujjai megfeszültek a pohara szélén. Sokkal több folyadékot kapott, mint a James mellett ülő nő.
Mary a szájához emelte a poharát, majd finoman belekortyolt. A bor édeskés íze helyett egy keserű ital csúszott le a torkán. Akaratlanul is összerándult az arca. Végül ő csak félig itta meg, míg a többi vendég és a házigazda az utolsó cseppig elfogyasztotta. James poharára siklott a tekintete, meg se kóstolta. Különös.
Mary alapos és figyelmes volt egész vacsora alatt. Apró, szinte jelentéktelen mozdulatok sorozatát is mélyen a memóriájába véste. Az igazi ok, amiért ma ebben a hátborzongató házban utazott: Elizabeth Smith. Pár héttel ezelőtt érdekes levelet kapott, melyben az állt, feltétlen el kell jönnie, mert egy gyilkos jár köztük. Mary újságíróként dolgozik, számtalan gyilkossági ügyben jelent már meg cikke. Érdekesnek vélte a levelet, így ma este talán kiderül, igaza van-e Elizabethnek. Vajon tényleg ölni próbál valaki? És ha igen, akkor miért?
Pár perccel ezelőtt rettenetes fejfájásra panaszkodott Elizabeth, ezért elindult a szobájába. Nagyon gyöngének látszódott, Harry rögtön felajánlotta, hogy felkíséri. Ők ketten szoros rokonságban állnak, még sincsenek jó viszonyban. Harry Evens az étkezés alatt összesen négyszer állt fel és ment ki a házból. Pontosan négy perc múlva vissza is tért, hatalmas füstfelhővel mögötte. Bizonyára cigarettázni megy. Az övé lehetett az a sok eldobált csikk az ajtóban?
Mary túl gyanakvó, nem hagyhatta, hogy a lehetséges áldozat egy potenciális gyilkossal kettesben legyen. Elnézést kért, majd átsurrant a hallba. A kétoldalt húzódó lépcsősor közül a jobb oldalit választotta. Lassú, halk léptekkel közlekedett, megtorpant az emelet előtt. Átlagosnál hangosabb kiabálás hallatszott a folyosó végéről. Mary a falhoz lapult, hevesen vert a szíve az izgalomtól. Egy pillanatra megszédült. Visszafojtott lélegzettel várta, hogy mikor avatkozzon közbe. Harry mély hangja töltötte be a közlekedőt.
— Visszaadom, esküszöm! — ideges. — Adj kölcsön!
— Majd holnap Harry, fáradt vagyok — olyan halk a nő hangja, alig érteni mit mondott.
— Nem várhat. Most kell! — indulatoskodott tovább.
Egyre csak nőtt közöttük a feszültség. Egy másodpercig tartó sikoly csúszott ki Elizabeth száján. Nem várt tovább, Mary kilépett a takarásból. Harry két kézzel szorította Elizabeth vállát, ám amint meglátta a váratlan harmadik személyt, rögtön elengedte őt., Kezével a tarkóját simogatta. Védekező reflex.
— Elnézést! Nem tudom, mi ütött belém. Szétmegy a fejem. — mormogta az orra alatt.
Elizabeth szó nélkül hátrált, kinyitotta a mögötte lévő fehér ajtót, szinte menekülve suhant be rajta. Mary lefagyva maradt a folyosó közepén, méregető tekintettel figyelte a kissé zavarodott Harry-t. A nagydarab férfi mackós járással közelített, végül kikerülte a nőt. Még mindig magában beszélt, meg-meg szédült.
— Rettenetes ez a szag! Téboly.
A férfi távolodó léptei elhalkultak. Mary kíváncsian vett egy mély levegőt. Fúj! Mary kíváncsian vett egy mély levegőt. Fúj! Az emeleti folyosót átjárta egy nehéz, orrfacsaró bűz. Jobb kezét az arca elé kapja, majd gyors léptekkel végigsétált a mocsárzöld színű hosszú szőnyegen.
Úgy érezte, mintha a léptei egyszerűen elnehezednének. Megtorpant, a falnak támaszkodik, a testén éles fájdalom hasított végig, kínzó fejfájás gyötörte. Egyszerre beütött a homály, a csendesség és a szédülés. Kétségbeesetten próbált a falba kapaszkodni. Émelyegve kapkodott levegő után, a mellkasából egyszer csak nehéz kőszikla lett. Elbotorkált egy ajtó elé. Mi történik velem? Másra már nem tudott koncentrálni. Ügyetlen mozdulattal próbálta lenyomni a réz kilincset. Kitárult az ajtó, szinte beesett rajta. A szoba forgott vele, már alig tudta kivenni a színeket. Fekete- fehér foltokat látott. Ijesztő dolog, mintha nem lett volna tudatánál sem. Térdre rogyott sikerült megkapaszkodnia az egyik szekrényben. Erőtlenül felhúzta magát, néma kiáltás szaladt ki a száján. Gyönge próbálkozását senki nem hallotta meg. Egyedül maradt. Egyenesen szeretett volna lépni, hiába. Teljesen elveszítette önmagát, az egyensúlyát és az érzékelését. Lábai elernyedtek, egyenesen előre zuhant. Halványan egy éles ajtócsapódáshoz hasonló hangot hallott. Látása elhomályosult, a szemhéja lecsukódni kényszerült. Elsötétült a világ.
Éles sikoly rázta meg a Smith birtok csendes reggelét. Minden irányból hangos ajtócsapódások hallatszódtak. Egy női hang kiált:
— Meghalt! Gyilkosság történt!
Mary hunyorítva ugyan, de kinyitotta a szemeit. Úgy nyújtóztatta ki a testét, mint aki tíz évig csak aludt. Halvány emlékképek villantak be a zavaros tegnap estéről. Annyira abszurdnak tűnt, hogy csak úgy kidőlt éjjel. Valami itt nincs rendben. Egyáltalán, most hány óra? Ropogó végtagokkal kászálódott ki az ágyból. Első próbálkozásra megszédült.
A külső zajok egyre valóságosabbnak tűntek. Egyből kiröppent az álom a szeméből.
— Meghalt! — egy nő kétségbeesett zokogása szűrődött be az ablakon.
Mary szíve hevesebben kezdett verni. Beigazolódott volna a félelme? Túl tökéletes alkalom… Kintről érkezett a kiáltás. Az ablakhoz sietett, majd kihajolt rajta éppen annyira, hogy körül tudjon nézni. Gyomra összerándult, amint megpillantotta, mi történt. A ház előtt kisebb csoport gyűlt össze. Az épp visszaérkező személyzet csodálkozva állt és nézte a hason fekvő, vérbe fagyott alakot. Testét fekete rövid ujjú ruha fedte, vérrel átitatott szoknyája szétterült karcsú lábai körül. Mary ujjai elfehérednek, olyan erővel markolta meg az ablakpárkányt. Azonnal felismerte az áldozatot: Elizabeth. A mellette térdelő Lily hangosan zokogott. Ő is a meghívott vendégek közé tartozott.
Mary nem gondolkodott tovább, ideje volt cselekednie. Figyelmen kívül hagyta a házban eluralkodó káoszt. Egyenesen a holttesthez akart eljutni. Leszáguldott a lépcsőn, átvágott a hallon. Csak a lábait figyelte, nem nézett fel így oldalról belerohant az egyik szolgálólányba. Mindketten hátráltak egy lépést a hirtelen ütközéstől.
— Elnézést kérek! — motyogta a vékony testalkatú nő. Sötétkék cselédruhát viselt, dióbarna haja kifogástalanul omlott a vállára. Egy barna utazótáskát tartott a kezében. Nem tartott szemkontaktus, komoran bámulta a földet.
— Semmi baj, nem történt semmi — válaszolta Mary, majd végigsimított a tegnap óta viselt bársonyruháján.
Mire ismét felnézett, a nőnek már hűlt helye, sietve távozott a bejárati ajtón kesernyés füstszagot hagyva maga után. Mary elfintorodott, és eszébe jutott, mennyire utálja a cigaretta illatát. Ideje munkához látni – gondolta, majd kilépett az ajtón.
A hűvös reggeli levegő finom ébresztőként csapott az arcába. Kócos haját csak még jobban összeborzolta a szél. A kint összegyűlt személyek, egy emberként fordultak felé. Mary nem zavartatta magát, kellő higgadtsággal tört utat magának egészen a holttestig.
— Azonnal értesítsék a rendőrséget, mondják, hogy gyilkosság történt! – adta ki az utasítást határozottan. A gyilkosság szó hallatán megindult a suttogás, és a sírást felváltotta a beszélgetés.
— Sajnálom hölgyem, amit kér jelenleg lehetetlen — az egyik szobalány lépett Mary mellé.
— Miért? — kérdezte felvont szemöldökkel.
— A birtokon nincs térerő, eddig vezetékes telefonon kommunikáltunk, de három napja az sem működik.
Egyre hátborzongatóbb ez a hely. Pár beszélgetésfoszlányt is sikerült elcsípnie a cselédek között.
— Az apja halála óta távolságtartó és rideg volt mindenkivel. Lehet, hogy levetette magát a tetőről?
— Túl jó ember volt. Egészséges, soha egy szál cigarettát se szívott el. Szebb halált érdemelt volna.
Mary minden apró részletet megfigyelt. Gondosan fülelt és közben felmérte a testet.
— Nem a tetőről ugrott le — állapította meg kis idő múlva. Majd folytatta. — Látják a fején lévő sebet? Egy tompa tárggyal valaki hátulról leütötte. A vér megalvadt körülötte, már azelőtt meghalt, mielőtt kizuhant az ablakon.
Csodálkozva figyelték Mary-t munka közben. Elizabeth kesztyűt viselt, fejéről eltűnt a fátyol. Nem ezt a ruhát viselte a vacsorán, valószínűleg még volt ideje átöltözni. Arcának a jobb oldala látszódott. Riasztó látvány, körülbelül hat métert zuhant arccal a térkőre. Letérdelt Lily mellé, majd finoman megérintette a hátát. Illedelmesen megkérte a zokogó nőt, hogy lépjen hátrébb pár lépést. Egy zsebkendő segítségével érintette meg, lehúzta a kesztyűjét. Óvatos mozdulattal forgatta a finom selyem tapintású kézfejet. Bőre hideg és merev volt. Nincs védekezésre utaló nyom, sem más sérülés. Körmei alatt tiszta a felület, nincs bőrdarabka vagy vér. A csuklójára egy piros cérnaszál volt kötve.
— Nem számított a támadásra — suttogta maga elé.
Feltápászkodott a térdelésből, és a jelenlévők felé fordult. Minden egyes arcot a memóriájába vésett. Köztük van a gyilkos.
— Aki tegnap is itt volt, az álljon jobb oldalra, aki nem, az maradjon bal oldalt.
Hallgattak rá. Páran morcosan motyogtak valamit, de követték az utasítást. Mary érdeklődve figyelte a tömeg kettéoszlását, a jobb oldalt csupán pár ember gyülekezett. Vajon miért ilyen kevés? A kérdést nekik is feltette.
— A tegnapi nap folyamán mindenki kimenőt kapott estére, a legtöbben nem jöttek be dolgozni reggelre sem.
— Kinek a kérésére?
— Lady Elizabeth.
A távolból tompa kocsiajtó csapódás hallatszott. Mint a Vörös-tenger úgy nyílt szét a tömeg Bernard előtt.
— Félre! Itt mégis mi történt? — szólalt meg az idős férfi.
Tekintete a földön fekvő nőre siklott, majd szája elé kapta ráncos kezét és teljesen elsápadt. Megkapaszkodott a mellette álló hölgybe, beleszédült a látványba. Mary hunyorítva vizslatta a komornyik reakcióját. Őszintén lesokkolta a látvány. Vajon közel álltak egymáshoz?
Mary azonnali hatállyal elküldte azokat, akik tegnap este nem voltak a házban. Bernard a házból hozott fehér lepedővel letakarta Elizabeth-et. Hosszú sóhajjal, mereven bámulta a lepelt. Mary törte meg a halk beszélgetéseket.
— Bernard, kinek van kulcsa Lady Elizabeth szobájához?
— Egyedül nekem. A ház összes zárjáért én felelek.
— Kérem, adja ide!
A férfi matatni kezdett a zakója zsebében, kis idő múlva egy hatalmas kulcscsomót húzott ki belőle. Élesen csilingeltek az apró vasdarabok, ahogy egymáshoz értek. Keresni kezdett rajta, majd összeráncolt szemöldökkel újra és újra átforgatta. Valamit mormogott az orra alatt, egyre idegesebb.
— Sajnálom, nincs nálam. Nem értem.
— Mindig magánál tartja? Nincs olyan alkalom, amikor leteszi?
— Általában, a zakóm zsebében tartom. Most, hogy mondja tegnap a vacsora előtt egy úr kölcsön kérte, mert zárva volt a vendégszoba ajtaja.
— Milyen úr?
— Magas… Szőke hajú… A neve… nem jut eszembe.
Mary pontosan tudta, kire gondolt Bernard. Megköszönte a segítséget, majd megkérte, küldje be hozzá a vendégeket egyesével egy beszélgetésre.
A ház belseje épp oly hideg volt, mint a hangulat. Míg a többiekre várt, fel-alá sétált az étkező asztal körül. Felidézett minden pillanatot, minden történést és minden apró mozzanatot. Hol kezdődött a gyilkosság? Megállt. Tekintete a finom diószínű asztalra siklott, majd megakadt egy vörös színű ponton. Beleérintette az ujját a ragacsos anyagba, óvatosan beleszagolt. Kesernyés és orrfacsaró. A tegnap esti bor maradványa. Halványan a szájában még mindig érezte a borzalmas ízt. Valami nem volt rendben vele. Lehunyta a szemét, meglehet, hogy a tegnap esti rosszullét oka ez az ital volt.
— Elnézést, meddig várjunk még? — dünnyögte Harry az ajtóban.
— Foglaljon helyet. — Mary az előtte lévő székre mutatott, majd mindketten helyet foglaltak.
A férfi arca enyhén vöröses, a mellkasán feszült a fehér ingje. Zsebéből egy doboz cigarettát és egy öngyújtót vett ki, szórakozott mozdulattal az asztalra tette őket. Mary elfintorodott a látványtól.
— Tegnap a vacsora után pénzt kért Elizabeth-től.
Harry megköszörülte a torkát és ösztönös mozdulattal a nyakkendőjéhez nyúlt.
— Mindenki kerülhet szorult helyzetbe, családban ki szokás segíteni a másikat.
Mély levegőt vett, majd mégis inkább a hallgatás mellett döntött.
— A család? Elizabeth egy hónappal ezelőtt veszítette el az édesapját. A végrendeletben az ön neve nem szerepel, ugye? Máskülönben mi oka lenne könyörögni az unokahúgának?
A vádak hallatán a férfi dühösen összeszorította ajkait.
— Mr. Smith végrendelete …bonyolult.
— Hogy érezte magát a vacsora után?
— Erős fejfájás gyötört, le akartam menni cigarettázni, de elnyomott az álom.
— Pontosan mikor aludt el?
Harry megköszörülte a torkát, majd felállt a székről. Idegesen felkapta a cigarettás dobozt, azonban a nagy sietségben egy szál kiesett, egyenesen az asztalra. Mary látott már ilyet korábban.
A férfit Lily Jones követte. Érzékeny nő, beszéde halk és szaggatott volt. Szipogva törölgette csöpögő orrát. Tekintete folyamatosan a jobb csuklójára siklott.
— Közel álltak egymáshoz?
— Régóta ismerem őt. Nagyon jó ember volt. Mindenkin segített — szeme ismét megtelt könnyekkel.
— Akár pénzzel is?
— Harry-re céloz? — hangja élesre váltott. — Hiába mondtam neki, hogy ne adjon, Elizabeth sosem hagyta üres kézzel távozni. Az a semmirekellő pedig minden vagyonát eljátszotta!
— Mit csinált Ön vacsora után?
— Engem gyanúsít? Szerettem őt — arca merevvé változott. — Jamessel beszélgettem, de szörnyen megfájdult a fejem mire a szobámba értem. Nem emlékszek mindenre, hirtelen elsötétült minden. Reggel a szobám padlóján fekve ébredtem — szipogta.
Mary azonnal felpattant a helyéről, gondolkodás nélkül az emelet irányába rohant. A folyosó legtávolabbi pontján megtalálta a Jamesnek szánt szobát. Óvatosan lenyomta a kilincset, ahogy gondolta, zárva. Mivel minden másodperc számított, egy lépést hátrált, levette a magassarkúját, majd lendületből egy erőteljeset rúgott a puha fába. Az ajtó hatalmas reccsenéssel hasadt szét.
Az ágy melletti éjjeliszekrényen egy tölténydobozt és egy gyógyszeresdobozt pillantott meg, Eunoctin. A tölténydoboz tele volt lövedékkel, egy sem hiányzott. Kihúzta a fiókot, egy pisztolyt talált benne, kivette. Mielőtt jobban körbenézhetett volna, megcsapta az orrát a keserű füstszag. Nem cigaretta füst. Ez papír égésének az illata. Elkéstem – gondolta. A fürdőszoba felől érezte, odafutott az ajtóhoz, majd erősen kirántotta. A fürdőkád mellett, a nyitott ablakkal szemben térdelt a szoba tulajdonosa James, és verejtékező homlokkal kétségbeesetten próbált egy tucat papírt elégetni.
— Azonnal hagyja abba! — kiáltott rá Mary, majd a mosdókagyló szélén lévő pohár vízzel eloltotta a kádban tomboló tüzet. Remegő kézzel egyenesen rászegezte az imént talált pisztolyt. — Egy lépést se.
— Nem az, aminek látszik — emelte fel a karját a férfi.
— Tegnap este egyedül maga nem ivott a borból. Megtaláltam a gyógyszert. Altatót kevert az italba, szépen kiütött mindenkit a házban. Tökéletes alkalom egy gyilkosságra. Nem gondolja? — egy lépést tett felé, majd az ázott papírokra meredt. Kissé elmosódott a tinta, mégis kivenni belőle Elizabeth aláírását. — Ezek csekkek — suttogta maga elé.
— Nem öltem meg őt — James remegő hanggal tagadta a vádat. Nagy részük szinte teljesen megégett. Mi okból égetne el valaki ennyi pénzt? Sarah Wilson, Bernard Davis, Harry Evans… egyik sem James Taylor. Villanásszerűen nyíllalt belé a felismerés.
— Maga meglopta őt? Mi történt? Elizabeth rájött a rejtett kiadásokra? Biztos nagyon dühös volt magára, hisz a saját könyvelője verte át. Mégis elhívta önt is a vacsorára. Bizonyára meg volt győződve róla, hogy ártani akar neki, ezért kért fel engem. A bor után elcsendesült a ház, míg mindenki aludt, belopózott Elizabeth-hez. Nem hatott olyan gyorsan a szer, mint várta. Még ébren találta, így leütötte hátulról. Tökéletesen megegyezik a magassága az ütés irányával – gondolkodott hangosan Mary. Megijedt, és kidobta az ablakon – folytatta. Máskülönben miért égetné el a bizonyítékot?
— Nem, nem, nem! — James teljesen kikelt magából. — Elismerem, megloptam, de soha nem ölném meg! Igen, altatót kevertem a borba, minden a terv szerint ment. Miután Lily is elaludt, felmentem Elizabeth szobájába. Mélyen aludt az ágyában, rettenetesen büdös volt. Nem megölni akartam, csak elhozni a végrendeletet és átírni. Mr. Smith hűséges könyvelője voltam hosszú évekig. Egy fityinget sem szánt nekem! Sötét volt, a gyertya fényétől tovább nem láttam. Az a szag… felfordult a gyomrom is. Átnéztem a fiókokat, gyorsan elhoztam az iratot.
— Mutassa az iratot! — szólalt meg kis hallgatás után.
James remegő kézzel a zakója belső zsebéhez nyúlt. Lassan húzta elő egy összehajtott, pecsétes dokumentumot. Mary egyetlen pillanatra sem engedte le a fegyvert, miközben elvette tőle. A papír szélét nedvesség áztatta át, de az írás tisztán olvasható volt. Mary gyorsan átfutotta a végrendeletet, összeráncolt szemöldökkel figyelte a mondatokat. Igazat mondott – töprengett egy pillanatig az olvasottakon. James tényleg egy centet sem kapott. Nyugtalanító furcsa érzés fogta el. Ez az ügy egyre bonyolultabb!
— Esküszöm az életemre, amikor elhagytam a szobát még életben volt. Teljesen kiütötte az altatóm. Hasra fordulva, a vacsorán viselt ruhájában aludt.
Tökéletes gyanúsítottnak tűnt, egy fél órával ezelőtt. Csak egy tolvaj, aki szebb jövőben reménykedett. Mary hosszú sóhaj mellett lassan leengedte a kezében lévő fegyvert. Frusztráló érzés ismét zsákutcába kerülni. Sarkon fordult, majd elhagyta a szobát.
A mocsárzöld szőnyeg tompította Mary lépteit. A folyosón félhomály uralkodott, csupán a halványan pislákoló lámpák fénye világította meg a tapétát. Elizabeth ajtaja elé érkezett. Határozott mozdulattal nyomta le a kilincset, az ajtó pillanatokon belül kitárult. Idebent minden szín szöges ellentéte a kint uralkodó hidegségnek. Gyönyörű, világos bézs szín dominált a mandula színű faburkolatok mellett. Az ajtóval szemben egy hatalmas franciaágy, mellette két kis szekrény állt. A szekrény fiókja résnyire nyitva volt. Közelebb lépett hozzá, kíváncsi szemekkel kutatott benne.
— Mi a…— elállt a lélegzete.
Egy nagyon részletesen kidolgozott rajzot talált. A finom grafit vonások két nőt ábrázoltak. Egymás karjaiban, vidáman mosolyogtak egy kerti hintán. A fiók hátuljában egy apró dobozt is talált. Óvatos mozdulattal felnyitotta az ékszeres dobozt, ami kecses, gyémánttal ellátott jegygyűrűt rejtett. A fegyver és a végrendelet mellé fogta az újdonnal felfedezett bizonyítékot.
Hideg fuvallat csapta meg a hátát. Tegnap óta tárva nyitva az ablak. Mary egy pillanatig elmerengett, majd ismét munkához látott. Igaza volt Jamesnek, az említett bűz nyoma még mindig finoman terjengett a helyiségben. Tekintetét a földre szegezte, azonnal kiszúrta a vérfoltokat. Leguggolt, hogy jobban szemügyre vehesse őket. Közvetlenül az ágy mellett érhette a támadás – állapította meg. A világos parkettán megvillant az ágy alatt a hatalmas vértócsa. Sokáig lehetett itt. Valaki leütötte és bedugta a bútor alá? Ennek semmi értelme – töprengett Mary.
Észrevette, hogy a fürdőszoba ajtaja is nyitva. A mosdókagyló tele volt dióbarna hajszálakkal. A mellette lévő mézszínű fésű szintén. Érdeklődve emelte fel a tárgyat, a fény felé fordult vele. A napsugarak élénken megvilágították, éles kontraszt keletkezett a dióbarna és a csokoládébarna hajszálak között. Érdekes.
Mary órákkal később lépett ki a szoba ajtaján. Mindent átvizsgált, ám nem talált újabb nyomot. Kezében a korábban megszerzett tárgyakkal sétált végig a folyosón. Egy halk sírás törte meg a gondolatmenetét. Elindult a hang irányába. A lépcső egyik felső fokán egy apró nőt talált pityeregni. Tekintete a Lily csuklóján viselt piros cérnára esett. Mary figyelte pár másodpercig, majd úgy döntött leül mellé. Néhány percig csak csendben merengenek egymás mellett majd Mary az eddig őrzött rajzot és gyűrűt átadta neki.
— Ha nem tévedek, ez önt illeti — mondta bátorító mosollyal.
— Ez meg mi? — kérdezte Lily meglepődve, majd felismerte. Még jobban zokogni kezdett, majd hálásan megköszönte a tárgyakat. — Sejtettem, hogy készül valamire — jelent meg az arcán egy apró mosoly.
— Lenne egy kérdésem. Elizabeth említette magának a Sarah Wilson nevet?
— Jól hallom? Sarah? — érkezett a hátuk mögül egy idős férfi hangja. Mary bólintott, érdeklődve hallgatta őt. — Pár héttel ezelőtt jelent meg először a birtokon. Hatalmas veszekedés lett. Az állította a néhai Mr. Smith lánya. El tudja ezt hinni? Igaz Mr. Smith híres volt a fiatalkori botlásairól, de eddig fel sem merült másik örökös neve egészen mostanáig. Egészen Mexikóból utazott idáig, a városban szállt meg. Azt suttogják, még a férje is elhagyta a folytonos kiborulásai miatt. Elizabeth megszánta őt, pénzt küldött neki.
— Én meg azt hittem viszonyuk van — suttogta maga elé Lily. — Bárcsak beszélhetnék vele, csak még egyszer!
Mary fagyos tekintettel bámult maga elé.
— Mikor járt itt utoljára? — kérdezte tagolt hanglejtéssel.
— Három nappal ezelőtt — jelentette ki határozottan Bernard.
Mary-re olyan hirtelen csapott le a rideg felismerés, hogy szinte beleszédült. Egész végig a szeme előtt zajlott az egész történet! Rettentő bonyolult és fordulatos, azonban mostmár pontosan tudta mi történt!
— Találkozzunk a társalgóban! — jelentette ki.
Mary végignézett a társalgóban összegyűlt embereken, majd magabiztosan elmosolyodott.
— Köszönöm, hogy mindenki idefáradt. Kezdjük az elején! Harry-t hamar kizártam, bár indulatos, mégis túl alacsony, magassága nem egyezik az ütés irányával. Bernard nem volt a házban abban az órában, bár ez nem teljesen pontos, később visszatérek rá. Lily túl lágy szívű nő. Ügyesen titkolták a kapcsolatuk, pedig Elizabeth-tel szerelmesek voltak egymásba. Nem vélem gyilkosnak ezt a három embert, bár indítékuk volt mégis ártatlanok. A leggyanúsabb számomra kezdetben James volt. Elismerem az altatós húzása engem is megtévesztett egy rövid időre. Könnyűszerrel megölhetett volna bárkit. Ugyanakkor miért ölt volna ilyen kockázatosan egy olyan személy, aki pisztollyal rendelkezik? Miért ölte volna meg az aranytojást tojó tyúkját? Többet veszített volna vele, mint amennyit nyerhetett.
— Én ezt nem értem! — dünnyögte Harry. — Akkor mégis ki tette?
— Sarah Wilson. Végig becsapott mindenkit. Három nappal ezelőtt leütötte Lady Elizabeth-et, majd elrejtette az ágy alá. Felvette a ruháját, az egyiket a sok közül és részt vett a vacsorán. Honnan veszem, hogy ő volt? Bűzlött a cigarettaszagtól, és amikor megérkeztem eltapostam egy különleges mexikói csikket. Kézfogásnál a gyűrűs ujján halvány fehér csík látszott, ez a nemrég levett karikagyűrű nyoma. Nem ismerte jól a házat, a személyzeti lépcsőn is eltévedt. Ráadásul lebuktatták a fürdőszobában hagyott dióbarna hajszálak, ugyanis a holttest alapján Elizabeth-nek csokoládébarna a hajszíne. Úgy vélem meghiúsult a terve, hisz nem számolt az altatóval. Csak másnap reggel ébredt fel, kapkodásában kidobta a testet az ablakon, majd sietősen távozott. Véleményem szerint éjjel szeretett volna túlesni ezen. Szembe találkoztam vele, cseléd ruhát viselt, bár akkor még nem tudtam kicsoda. Az indítéka egyszerű. A James által ellopott végrendelet megemlíti őt. Elizabeth halálával a fele birtok helyett mostmár az egész reá száll. Egy nő, aki szebb jövő reményében öl. Nem minden az, aminek látszik – elmélkedett Mary, miközben visszanézett a Smith-birtokra. Most elmenekült a gyilkos, de még nincs vége!