Késő őszi eső verte a kisváros főterének macskaköveit. Az utcák kiürültek, csak a Fekete Ékszerház kirakata világított. Bent, a pult mögött Fekete László, a hetvenhárom éves tulajdonos éppen záráshoz készülődött. Ujjai lassabban mozogtak már, mint régen, de minden mozdulatában érződött a drágakövekkel töltött elmúlt negyven év. Megcsörrent az ajtó fölötti csengő.
– Már zárunk – szólt fel sem nézve.
– Tegye be az összes ékszert szó nélkül ebbe a zsákba! – utasította a maszkot viselő férfi, kezében pisztollyal.
Egy fekete hátizsák csattant az üvegpulton. László egyedül volt, Gábor, a segédje szabadnapos, felesége még zárás előtt elment bevásárolni. Uralmát megőrizve, nyugodtan a pult alá nyúlt, és kesztyűs kezével megkereste a riasztógombot. Határozott mozdulattal megnyomta. Nem történt semmi, ezért még egyszer, erőteljesen rányomta a mutatóujját. Torkában dobogott a szíve, amikor ráébredt, hogy a riasztó nem működik.
– Ne próbálkozzon! – mordult rá a betörő. – Felesleges!
Ebben a pillanatban újra megszólalt a csengő.
– Laci, itthon hagytam a… – kezdte a nő.
Anna, a férfi harmincöt éves felesége dermedten állt meg az ajtóban. A betörő egyetlen mozdulattal ráfordította a fegyvert.
– Még egy lépés, és lelövöm – utasította határozottan a maszkos férfi.
László elsápadt.
– Ne! Kérem… csak őt ne!
– Akkor igyekezzen, és pakolja tele a zsákot.
Az öreg keze remegett. Tudta, hogy a biztosító fizetni fog, az ékszereket pótolni lehet, de Annát nem.
Reszkető kézzel kinyitotta a fiókokat. Az arany nyakláncokat, gyémántgyűrűket, antik órákat sorban berakta a hátizsákba. A betörő lassan hátrált az ajtó felé, miközben a pisztollyal beterelte Annát az üzlet másik felébe.
– Bölcs döntés volt – mondta elégedetten a maszkos férfi.
Kilépett a boltból, és az ajtó becsukódott utána. Néhány másodperc csend után Anna szinte sikítva fordult férjéhez.
– Mit állsz itt? Van fegyvered! Menj utána!
– De már elment, mit tudok tenni?
– Mire vársz? Ha elkapod, visszaszerzed az egészet! Lődd le! – kiabálta hisztérikusan Anna.
– De…
– Az előbb engem akart megölni! Mi van, ha visszajön, és lelő minket? Ne hagyd elsétálni, ez jogos önvédelem!
László szinte önkívületben rohant a hátsó helyiségbe. Elővette a régi, engedéllyel tartott pisztolyát. Kirohant az üzletből, körülnézett, és meglátta a menekülő alakot.
– Állj! – kiáltott utána.
A férfi futni kezdett. Majd egy lövés dördült. A betörő összeesett a járdán.
Egy évvel később a tárgyalóteremben csak pisszegések hallatszottak. Az ügyész hangja tárgyilagos volt.
– A vádlott már nem volt közvetlen életveszélyben, a sértettet menekülés közben lőtte le. A halálos lövés nem önvédelem volt, hanem megtorlás, amit a törvény büntet.
László lehajtott fejjel hallgatta az ítéletet. Húsz év szabadságvesztés. Hetvennégy évesen ez szinte egyenlő az életfogytiglannal. Anna sírva borult a padra.
Az ítélet után néhány nappal egy külvárosi motelszobában pezsgő pukkant.
– Sikerült – mosolygott egy izmos, negyvenes férfi.
– Nem hittem volna, hogy tényleg utánalő – nevetett fel Anna. – Olyan szerencsétlenül állt ott, szinte megsajnáltam.
– Pedig pontosan ezt mondtam. Az öreg odavan érted. Ha azt hiszi, veszélyben voltál, elveszíti a fejét – magyarázta meggyőzően a férfi.
Anna lehunyta a szemét. Nem tudta kiverni a fejéből azt az estét, amikor hónapokkal korábban kikapcsolta a riasztót. A betörőt Gábor szerezte, néhány millió forintért vállalta a szerepét. Azt hitte, egyszerű lesz: egy öreg, tehetetlen ember és könnyű zsákmány. Csak a megfélemlítés lett volna a feladata. Senki sem számolt azzal, hogy László lelövi. Ezt csak Anna és Gábor tudta.
– Kár érte – vont vállat Gábor. – De végül sikerült. Az öreg börtönbe ment, az üzlet a tiéd.
Anna lassan bólintott, és belekortyolt a pezsgőbe. Átkarolta a férfi nyakát, és közelebb húzta magához.
– Most már végre együtt lehetünk – suttogta Gábor fülébe.
A férfi elnevette magát.
– Együtt? – kérdezte gúnyosan.
– Hát…
– Ne légy naiv – mondta a férfi.
Eltolta magától a nőt, és begombolta az ingét. Anna arcáról lefagyott a mosoly.
– Tessék? – csodálkozott Anna.
– Add ide az összes ékszert – válaszolta hideg józansággal Gábor.
– Micsoda?
– Ugyan már, csak nem gondoltad komolyan, hogy majd mi ketten. Az ékszerek már nem az öregé, de nem is a tieid. Azt hiszed, hogy olyan bomba nő vagy, hogy majd továbbra is a szeretőd maradok? A semmiért? Nekem is be kell biztosítanom magam.
A férfi elővette a telefonját.
– Tudod, mennyi felvételem van rólad? Itt van ez a videó, amikor kikapcsolod a riasztót. Ez egy másik, ahogy pénzt adsz annak a fickónak. Mindegyikben az a szép, hogy egyedül vagy a képeken.
Anna elsápadt.
– Te ezt… felvetted?
– Minden percét.
– Azt mondtad, szeretsz.
Gábor gúnyosan elmosolyodott. A nő keze remegett, bizonytalanul nyúlt a férfi felé.
– Ha nem adod oda az ékszereket, holnap reggel minden bizonyíték a rendőrségnél lesz.
Anna tudta, hogy nincs választása. Ha lebukik, ugyanúgy börtön vár rá, mint a férjére.
Másnap hajnalban egy sporttáskába belepakolta az ékszerbolt teljes készletét, és átadta Gábornak.
– Okos döntés – szólt a férfi, miután berakta a táskát az autójába.
Az Audi hangtalanul fordult ki az utcából. Anna egyedül maradt. Egy villódzó utcai lámpa halványan megvilágította az arcáról legördülő könnycseppet.
