Második Fejezet

Nyelvi Dialektusok

A Földig Sümegi Zotlán Péter 2 perc olvasási idő Nyilvános
Betűméret

Nem a nyelvi dialektusok értelmezése a lényeges, hanem a nyelvi környezetre hatással volt egykori térképészeti tereptárgyak, és pontok. Ezek sokszor csillagászati jelekből voltak meghatározva. Ebből lehet kideríteni, hogy adott népcsoport, vagy faj honnan származik, hol élt sokáig. A jelek, vagy hangok értelmezése már másodlagos kérdés. A folytatásban Mesterséges Intelligencia, és ember együtt értelmezi a jeleket, és a lehetséges származást, és a 100 milliárd évnyi evolúciót elemezve az is kiderül, hogy hogyan lehet csillagászati kapcsolat 2 millió év, vagyis kétmillió fényév távolságból, és hogy lehet kapcsolat a 29000 fényév távolságban lévő Galaxis közepével pár ezer év alatt. Jó, ezt már feszegettem, idő dilatáció a fekete lyuk közelében. Amit értelmes fajok ki is használnak, néhány ezer év alatt fejlődnek millió éveket.

– Talált a rendszer valamit. – Szólt Peter fia, a Support Team tagja, aki épp nyelvi dialektusok tereptárgyakkal kapcsolatos összefüggéseit elemezte az új MI alrendszeren.

– Mit talált? – Kérdezte a projekt vezető programozója, aki felelős volt minden eredményért, vagy lehetséges eredményért.

– Egy írásjel sorozat. A Latin nagybetűs Q jelhez hasonló jel, majd azt követő sok apró, de hasonló jel az egyik Héber szóban. Az apró jelek sűrűsödnek, ütemük, ismétlődésük van. Ilyen jelsorozatot talált az egyik Indiai Kaszt nyelvi változatánál is, ami nem meglepő, a Héber családok tagjai Indiai családok tagjaival is házasodtak.

– Mutasd.

– Itt van a Héber változat, és ez az Indiai változat. Mindkettő egy fekete lyuk sematikus jele utáni gyors, és ütemes, és ütemében ismétlődő jeleket használ.

– Akkor tehát tényleg volt olyan élettér, amit arra használtak, hogy ott fejlődjön a civilizáció, vagy egy része. És ki-be jártak ezen területen, hogy gyors tudásmegosztás révén szerezzenek újszerű információkat.

– Lehet ilyen következtetést levonni. 100 milliárd évnyi evolúció nem történhetett néhány tízezer év alatt, ha csak nem volt ilyen jellegű élettér.

– Jól van, hagyjuk a gépet dolgozni, és sok munkát ne fektess ebbe a projektbe, ez főleg gép által történő kutatás kell legyen. Mi a fontosabb dolgokkal kell, hogy foglalkozzunk, figyelemmel kell kísérni 480 000 évnyi Földi fejlődést.

– Az Egyiptomi utolsó három időszakot például?

– Igen. Kellenek ott is a kirívó esetek, vagy inkább események.

Írnál visszajelzést?

Ennél a résznél a szerző fogad olvasói reakciókat és kérdéseket.