2021. nyarán ragadtam tollat és papírt. Közel három hónap körmölés után megszületett az első művem. Roppant büszke voltam magamra, mivel egy gyerekkori álmom valósult meg.
Korábban voltak próbálkozásaim, de miután leírtam, hogy miről szóljon a könyv, képtelen voltam megtölteni tartalommal. El sem tudtam képzelni, hogy születik meg, hogy lesz másfél oldalból két-háromszáz oldalas egész történet.
Egyszer bevillant egy név a semmiből, azonnal leültem és papírra vetettem gondolataimat. Nem volt elképzelésem, mi fog történni, mi lesz a vége. Izgalmas volt, majdhogynem olyan, mintha olvasnék egy könyvet, de a szavak abban a pillanatban jelentek meg, amikor leírtam őket.
Azóta is egy név, egy cselekvés pillanata elég, hogy több száz oldalas alkotás szülessen belőle.
Első nehézségem az volt, hogy a kézzel írt szöveget gépre vigyem. Bizton állíthatom, több időmbe került bepötyögni, mint megírni. Többé ezt a hibát nem követem el, annak ellenére, hogy imádok tollal írni.
Amikor végre lett egy pdf formátumom, kerestem önkéntes jelentkezőket, akik vállalták, hogy elolvassák az első próbálkozásom. Kíváncsian vártam a visszajelzéseket, és legnagyobb meglepetésemre nagyon pozitív kritikákat kaptam. Ezen felbuzdulva felkerestem pár kiadót, ahol kivétel nélkül elutasítottak, vagy szóra sem méltattak.
Végül a Smaragd Kiadótól mégis kaptam egy hatalmas lehetőséget. Egy nemleges válasz után mentori programot ajánlottak, és én azonnal lecsaptam rá.
Miután végeztem ezzel, a kiadás mellett döntöttek. Boldogságom határtalan volt.
Rengeteget tanultam, mind a mentori program alatt, mind az első könyvem szerkesztése közben, mert volt, és van még hova fejlődnöm.
Az évek alatt több művem született, bízom benne, hogy idővel mindegyik kiadásra kerülhet.
Köszönöm, hogy elolvastad a bemutatkozásom, és remélem sok örömödet leled majd a könyveimben.