Idén másképp lesz
Na jó, idén másképp lesz. Nem engedem, hogy a karácsonyi őrület, vagy az ünnepi divatot megszállottan követő, vattacukor hajú kolléganő elragadjon. Vagy, hogy a twitteres, fészbukos, instagrammos celebcsodamamik tökéletes karácsonyfája, potpourrival, habcsókkkal telezsúfolt otthona azt éreztesse velem, hogy bizony, bizony, ha a tied nem ilyen, akkor a gyerekeid szomorú tekintetétől kísérve már sétálhatsz is el a pokol legmélyebb bugyra felé.
Nem, nem, idén másképp lesz.
Ezért is nem leszek az iskolai előadáson ismét a szomorú fenyőfa – akit senki sem választ, mert olyan csúnya -, és nem fogok másfél órán keresztül a színpadon ácsorogni, talpig zöld pamutharisnyában, kartonpapírba csomagolva. De azért majd emelem a forraltboros poharamat a „Józsi hordója” nevű faházból a lelkes anyukákra a színpadon. Mert hát azért együtt érzek ám velük! Persze. Csak idén másképp lesz.
És kihagyom a kötelező „iskolai karácsonyi vásárra készült, mert úgyis volt rá időm” kézműveskedést is. Mert tavaly egymagam voltam a karácsonyi vásár. A kétszáz darab filchóemberkével (egy hónapig álmodtam azt, hogy az ágyam mellett állnak, óriási zsákvarró tűvel a kezükben és csak bámulnak fekete, műanyag szemükkel mozdulatlanul), tobozpingvinnel, szívecskés mézeskaláccsal, aranyszegélyes üdvözlőkártyával, színesillatosrelaxiációsgyertyával. Majd elviszi a gyerek a tavalyról megmaradt, technika órán gyártott dióhéjsünt… kicsit ugyan kancsal és hiányzik a bal hátsó lába, de hát tele van szeretettel. Szóval, pont jó lesz.
Teljes tiltólistára teszem az összes, amerikai slágerlistás „last christmast”, és csak azért is Gangsta Zolee-t fogok hallgatni! És a házimozi rendszeren még a mélynyomót is bekapcsolom, hadd dübörögjön a „Jó, a Rossz és a Kartel”!
Idén inkább összeharapom a számat, de nem fogom kritizálni életem párjának fafaragási technikáját sem a „ nem igaz, hogy nem látod, hogy áll az a szerencsétlen fa!” felszólítással, mert látom a szemén, hogy tudja, a kisfejsze igen messzire tud repülni, ha jó szögben hajítják el…
Nem fogok szenteste napján arra várni, hogy mikor alszanak már el a gyerekek, hogy a nappaliban a kanapé mögött kuporogva próbáljam tökéletesre hajtogatni a csomagolópapírt, ügyelve arra, hogy a papíron lévő aranytrombitát fújó angyalka a lap áthajtásakor ne a társa fenekébe fújja a „Pásztorok, pásztorok”-at.
Persze mentségemre legyen mondva, ezekkel az őrült dolgokkal csak a gyerekkorom varázsát akartam visszalopni. A narancs-és citromhéj illatot a lakásban, a nagyim titkos pillantásváltását anyukáméval. A színtiszta varázslatot szerettem volna. Nagyapa szél és hidegcsípte arcát, amint lelkesen húz engem és két testvéremet a szánkón, ahogyan kíváncsian figyeltük, melyik szomszéd ablakában világítanak már a karácsonyfa díszei, és mire hazaértünk ott állt a saját csodánk. A lakást béke és süti illata járta át.
Hümm… sütik… még maradt pár órám, és a család kedvenc sütijét elkészíteni, nem is olyan nehéz. Simán elbírok vele. Talán használhatnám az anyósomtól három éve kapott, azóta is a fiók mélyére száműzött nyomóformákat. Igen, ez jó ötlet! Rénszarvas, hold, csillagok, fenyőfa, minden megvan a karácsonyi figurákhoz. Tehetek belőle a fára is, sőt a konyhaszekrény fogantyúira is! És milyen jól illene hozzá a szép selyemszalag, amit az iskolai adventi koszorúhoz vettem (persze 3 méterrel többet, mint kellett volna). A szalag jól mutat majd a székek támláján, amikre már megrendeltem a pufók angyalkákat mintázó székszoknyákat. Az ünnepi asztal hófehér terítőjén pedig igazán pofás lenne a figurás lyukasztóval kilyukasztott csillag és cukorka! És milyen ötletes volt, amit a női magazinban mutatott be az a híres színésznő! A borospoharat, ha megfordítom és gyertyát ragasztok a talpára, majd a ragasztóba kristálycukrot szórók, akkor olyan, mintha….hé! Álljunk csak meg! Mikor ültem fel ismét a karácsonyvonatra, ami fénysebességgel száguld velem az őrületbe?!
A csudába is! Majd jövőre másképp lesz!
Boldog karácsonyt mindenkinek!
