A mákos tészta 2 napja kuporgott a hűtőben. Húzódozott a káposztától és a tejföltől, nem akart szagos lenni. Ott felejtették. Egy hétköznap készítette a nagymama, aki a fia családjánál járt látogatóban. Az ő idejében, még a mákos tészta, finom eledel volt. Az unokái ettek belőle, de majdnem a fele, még így is megmaradt. A mákos tészta csak várt, várt, de mindig csak ő mellé nyúltak. Hol a szalámiért, hol a pudingért, hol a konzervért.
– Látod, neked nincs csipkés hab a fejeden!- szólt a puding
-S nincs benned hús sem! – kiáltotta a szalámi.
-S nálam nem vagy olcsóbb sem!- replikázott a konzerv.
Ilyen, s hasonló megjegyzésekkel gyötörték az amúgy is megtépázott önbizalmú mákos tésztát. A mákos tészta szomorkodott, de tisztában volt értékével.
– Ne foglalkozz velük!- állt mellé a gyümölcslé. Ők nem tudják, mi a valódi érték. Téged bántanak, aki aranyló búzamezőről származik, ahol feletted madarak csicseregtek. Akit a szél ringatott, s az, akinek a hold vetett ágyat. S rajtad a milliónyi mákszem, mint tündöklő csillagok az égen. S a rajtad lévő mák, melytől fényesebb lesz a haj, és erősebb a csont. Csöndbe legyetek ti többiek, különben nyakon öntelek benneteket!- folytatta a gyümölcslé. – Bennetek sok adalékanyag van, melyek csak ártanak. A nap tengerfényét ti talán nem is ismeritek! Nem is tudjátok milyen a széllel táncolni. Itt pöffeszkedtek megnyerő külsőtökkel, de a tartalom, már jóval szerényebb!
A mákos tészta roppant hálás volt a védelemért. Ám egy nap, egy kéz őt ragadta meg. A mákos tészta nagyon megörült. Legnagyobb bánatára egy műanyag edénybe tették és lefagyasztották. Ott csak aludt, aludt. Egy nap, megszólalt az apuka.
– Szívem, úgy ennék ma, valami könnyűt!
– Persze. – szólt az anyuka.
S már nyúlt is az elfeledett mákos tésztáért. Megmelegítette, virágos tányérra szedte s akácmézzel nyakon öntötte. Az apuka megette, a boldogságtól duzzadó mákos tésztát.
