A királyságban mindenki a hercegnő tizennyolcadik születésnapjára készült.
Hivatalosan is eladó sorba fog kerülni. A királyt és a királyné mindenki nagyon szerette.
Kedvesek voltak és mindig igyekeztek, hogy a nép jól éljen. Rendszeresen adományoztak ételt és minden korszerűsítésre igent mondtak. Látszólag minden tökéletes volt.
Egy szem lányukat is ilyen szellemben nevelték. De őt jobban lekötötték a csínytevések és saját szépségének megőrzése.
Hosszú, szőke haját begöndörítette, mindennap más színű masnit rakatott bele. Szamártejes fürdőt vett esténként, a legfinomabb selyemmel takarózott és a ruhái is csak a legelőkelőbb anyagokból készülhettek.
A körülötte lévő embereket szinte észre sem vette, folyton csak a kézitükrébe bámult és az arcát simogatta. Messze földről hozatott magának kencéket, hogy hamvas és angyali maradjon a bőre.
A nagy napra is számtalan ajándék érkezett. Ékszerek, testápolók és megannyi értékes üvegcse.
A bálterem megtelt asztalokkal, rajtuk roskadoztak a tányérok mindenféle földi jóval. A fő helyeken ült a királyi pár és a hercegnő. Vidáman üdvözölték a vendégeket. Földesurak, nemesek, sőt néhány nagyon elismert paraszt ember is tiszteletét tette.
A terem hátsó részében foglaltak helyet a kérők. Szebbnél szebb férfiak várták a táncot, hogy felkérhessék a meseszép hercegnőt. De ő unottan nézett körbe.
–Lányom, ne legyél ilyen. Látod mennyien jöttek, hogy megünnepeljenek téged? –fordult felé édesanyja.
–Mindegyik olyan ronda. Mégis mit vársz tőlem?
–Nem minden a szépség már hányszor elmondtam neked! –csattant fel az édesapja.
A lány csak sóhajtott egyet és inkább a hajával játszott.
A vacsora után mindenki a tánctérre ment.
A hercegnő megállt középen, gyönyörű sötét zöld ruhájában, kinyújtotta a kezét és várta a férfiakat.
Egy vékony, kecses kéz fogta meg ujjait.
A csuklyás alak olyan erősen szorította, hogy a lány feljajdult.
A vendégek köréjük gyűltek, a katonák már készenlétben. A király intett, hogy avatkozzanak közbe, de ahogy közeledtek egy láthatatlan fal elzárta őket.
A csuklyás, feketébe öltözött alak levette hajáról az anyagot.
Egy öregedő, barna hajú nőt rejtett. Szemei zölden szikráztak.
–Sok idő telt ugye hercegnő? –szólalt meg rekedtes, sírós hangon.
–Ki a franc maga? Engedjen el!
–Ezt mondta a lányomnak is amikor magába kapaszkodott?
–Hogy ki? –a lány tekintete zavart lett.
–A lányom. Marie. Ő is most lenne tizennyolc éves. De ön…
–Én??? Mi???
–Megölte!!
–Dehogy öltem! Mit érdekel engem holmi parasztnak a gyereke.
–Sokat játszottak együtt. Tudja, én a konyhán dolgoztam és amikor kicsik voltak, gyakran mentek ki a tóhoz nézni a halakat.
–Nem tudom miről beszél!
–Mindenki azt mondta, hogy ha jobb helyre születik hercegnő is lehetett volna olyan szép volt. Gyönyörűbb, mint maga!
–HAZUGSÁG! –kiáltott fel a lány, de már emlékezett.
,,Az az átkozott Marie a fekete hajával, a zöld szemeivel és azzal az undorítóan szép mosolyával. Mégis mit kellett volna tennem? William is csak vele akart játszani pedig ő az enyém volt! Marie pedig! Csak egy cseléd zabi gyereke.” –gondolta végig magában a múltat.
–Tudta jól, hogy nem tud úszni!
–Egyik paraszt sem tud ez miért az én hibám?
–Látták, hogy belelökte és hiába nyúlt ön után, ellökte a kezét…És mire odaértek elnyelte az egy szem lányomat a víz!!
–Majd szül másikat –nevette el magát a hercegnő.
A királyi pár elszörnyedve hallgatta a beszélgetést. A királynét az ájulás kerülgette.
–Láttam a jövőjét felség. Ha örökre ilyen hiú marad az lesz a veszte. De teszek egy szívességet és megkönnyítem az életét! –engedte el a kezét az asszony. A lány menekülni akart, de a fal őt sem engedte át.
–Mostantól, halála napjáig nem fogja látni a tükörképét és soha többé nem mondhatja meg senki, hogy hogyan néz ki! –emelte a magasba karjait a nő. A terem plafonja sötétségbe borult. Egy nagy zöld fény beragyogta a hercegnő arcát és egész testét.
Amikor elmúlt az idegen nő szinte köddé vált. A láthatatlan fal megszűnt.
A király közelebb ment a lányához, aki a földre roskadt. Próbálta megnyugtatni.
–Ugye még mindig szép vagyok???
De a király, amikor válaszolni akart szája összeszorult.
A királylány rémülten futott végig a termen, de senki nem adott neki választ. Belenézett az ablaküvegbe, de nem látta magát. Poharakba töltött vízbe meredt, de semmi.
Annyira megőrült, hogy kifutott az ajtón és azóta is talán kinn bolyong.
