Szörnyella reggel ötkor dühösen falhoz vágta az ébresztőóráját, majd dohogva kimászott az ágyából. A harmadik kávé után erőteljes mozdulatokkal próbálta gubancos haját rendbe szedni. A tükörbe nézve elszörnyülködött a látványon:
– A fene essen bele! Mi ez?! Hogy jutottam idáig? – nyafogva nyúlt a nyakához, amit egykor drága gyöngysor díszített, most azonban belépőkártyája fityegett rajta.
Hisztirohamot kapott, a hajkefét a tükörhöz vágta, ami hangos csattanással apró szilánkokra tört.
Miután kiviharzott a fürdőszobából, magára ráncigálta kopott kezeslábas munkaruháját, és levonszolta magát az albérlete előtt parkoló rozzant kocsijához. Elfordította az indítókulcsot, de az öreg járgány nem akart engedelmeskedni, mire Szörnyella szidalmazni kezdte:
– Te vén, szar tragacs! Hogy robbantál volna föl, amikor lejöttél a gyártósorról! – közben újra és újra elfordította a kulcsot, mire az egyik alkalommal az autó végre megadta magát a gazdájának, és köhécselve, pöfékelve beindult a motor.
A fúriaként tomboló nő index nélkül kivágódott a parkolóból, veszélybe sodorva egy pékárut szállító teherautót.
– Idióta némber! Nem látsz a szemedtől? – káromkodott a sofőr a lehúzott ablakon át.
Szörnyella válaszra sem méltatta, robogott tovább a munkahelye felé.
– A francba, már megint elkések! – dobolt ujjaival a kormányon.
Amint leparkolt és kiszállt az autóból, rágyújtott egy cigire. Még kettőt sem szippantott belőle, amikor az egyik kollégája megjelent.
– Jó reggelt, Szörnyella! – végigmérte a ziláltan festő, kócos hajú, kék kezeslábast viselő nőt, majd folytatta – Úgy látom, ma sem vagy jó formában!
– Kapd be, George! A reggel, mégis hogy lehetne jó? Egyébként meg, mit foglalkozol az én formámmal?
– Ne szívd mellre, vannak ennél rosszabb helyek is a világon. – Azzal mosolyogva ott hagyta a háborgó nőt.
– Pff! Na persze, rosszabb helyek. Mi lehetne rosszabb egy állatmenhelynél? – belépett a kennelek közé, ahol az ott lakó állatok fura tekintettel méregették a magában beszélő nőt.
Duzzogva magához vette munkaeszközeit, seprűjét, lapátját, majd kinyitotta a legközelebbi ketrec ajtaját, és nekilátott a műszaknak. A bent lakó kiskutya farokcsóválva várta, amíg végez.
– Mit nézel, te kis rohadt dög? Tetszik a látvány, mi? Ha nem itt lennénk, már rég bundát csináltattam volna belőled – vigyorgott gonoszul a nő.
A kiskutya érdeklődve forgatta a fejét, majd egy hirtelen mozdulattal odaugrott hozzá, és morogva lábon harapta. Szörnyella felvisított. A zajra odaszaladt George.
– Mit műveltél már megint? Ezt jelentem a felügyelő tisztnek. Lesznek következmények!
– Ne, kérlek, George! – esdekelt könnyek között Szörnyella. – Csak azt ne! Megígérem, nem fordul elő többet ilyen! Ugye, kutyus? Barátok vagyunk. Ez csak egy félreértés volt.
A kutya morogva, szőrét borzolva utasította el a nő simogató kezét.
– Ez volt az utolsó eset! Mész vissza a sittre, ha nem tanulsz meg végre jól viselkedni!
Szörnyella szemlesütve vette ismét kézbe a seprűt, és takarított tovább, laposakat pislogva a kiskutyára.
Szerzői megjegyzés: Ez a novella egy nem hivatalos rajongói írás (fanfiction), ami Szörnyella de Frász karakterének gondolatkísérletére épül.
