Lili és Layla kézen fogva sétáltak a kivilágított utcán. A házak olyan fényben úsztak, hogy idő kellett mire megszokták a szemük. Koszos és szakadt táskáik ide oda libbentek a vállukon. A hideg szellő bántotta az arcukat.
-Mikor érünk oda Lili? – Nézett fel Layla kisírt szemmel nővérére.
-Mindjárt. Még egy kicsit bírd ki. – Nyugtatta Lili az apró kislányt, akinek keze túl kicsi volt a kesztyűben és folyton ki akart csúszni.
-Nagyon fázom.
-Tudom de nézd, látod ott azt a nagy házat? -Mutatott az utca végére Lili. A tető tele volt karácsonyi fényekre hasonlító ragyogással. A kertben mindenféle LED-es állatok pihentek.
Layla vidáman bólogatott és erőt vett magán, hogy tartani tudja nővére tempóját.
A tiszta út mellett jobbra és balra is sorházak voltak. Szépek és rendezettek, de ami igazán gyönyörűvé tette azokat azok a fények voltak. Mindegyik tetején szinte ugyanolyan fényözön volt. Meleg fehér izzók töltötték meg a cserepeket. A kertekben a létező összes vidám dolog hívogatóan váltogatta a színeit. Piros pöttyös labdák, rózsaszín masnik. Volt, ahol egy hintát is bevontak fényfüzérrel.
Elértek a céljukhoz. Lili félszegen bekopogott.
Pár másodperc múlva nyílt az ajtó. Egy mosolygós öreg néni nézett szembe velük.
-Gyertek, gyertek. Ítélet idő van odakinn. -Állt odébb, hogy bejusson a két lány.
Intett, hogy pakoljanak le és kövessék.
A két lány levette rongyos kabátjukat és a fogasra akasztotta. Szégyellték magukat, hogy ilyen koszosan állítottak be, de nem volt sok idejük.
Apa már megint sokat ivott. Nagyon ideges volt, amikor hazaért. Anya sírva dugta be a lányokat a szekrénybe. Kintről hallották a lányok a tányérok csattanását, egy vagy két pofont, már nem is számolták. Ordibálást és a gyerekszoba ajtajának vad rángatását. A kis Layla lábai közül egy csík folyadék indult útnak.
Lili még szorosabban ölelte magához testvérét.
-Elmegyünk abba a házba, amiről anya mesélt jó? -Súgta Layla fülébe.
-Ahol mindenki kedves és apa nincs ott?
-Igen pontosan. Ha lefekszik aludni anyával együtt megszökünk.
Húga bólintott és már nem remegett.
Pár órával később elcsendesedett a lakás. A két lány kimászott a szekrényből, táskát vettek elő és bepakoltak. Layla a plüss kutyáját a kezében szorongatva szorosan nővére mögött lépkedett.
Lili halkan édesanyjukat hívta, de nem érkezett válasz. Megkérte Laylát, hogy várja meg megnézi a konyhában.
A látvány lesokkolta. Könnyek gördültek le az arcán, a vér a cipőjéhez csordogált. Édesanyja gesztenye színű haja szétterülve a padlón.
Lili vett egy mély levegőt és visszament húgához.
-Anya később jön, azt mondta még összepakol és elintéz néhány dolgot. -Törölte meg szemét.
-Biztos? -Szomorodott el Layla.
-Persze, gyere menjünk.
-És így jutottatok el ide? Teljesen egyedül? -Kérdezte az öreg hölgy Lilit. Laylát elvitték vacsorázni, hogy Lili és a hölgy kettesben tudjanak beszélgetni. Öt éves volt és nem szabadott hallania, hogy mi történt az anyukájával. Lili már betöltötte a tizenhatot és bár úgy viselkedett, mint egy felnőtt a könnyek újból megtalálták.
-Itt csak a családsegítők fognak megtalálni. Már nagyon régóta működik az utcánk, nem kell félnetek. -Fogta meg az asszony Lili kezét, aki félszegen elfogadta.
-Mi lesz most velünk?
-Egy darabig itt maradtok aztán ha felkutatják az élő rokonaitokat az apátokon kívül akkor mehettek hozzájuk.
-Senkink sincs.
-Oh, ez esetben örökbe is fogadhat itt valaki. Nem kötelező, de ha akartok maradhattok.
-Komolyan? Az csodás lenne! -Csillant meg a remény Lili kék szemeiben.
-Alapvetően semmi akadálya, de holnap mindent átbeszélünk veletek és a gyámügyesekkel. Sajnos lehet, hogy többször is el kell mesélnetek, hogy mi történt.
-Rendben, a végtelenségig úgyse titkolhatom Layla elől. Kérdezhetek?
-Amit csak szeretnél. -Mosolygott a hölgy rá.
-Miért ilyen fényes itt minden ház? Mintha karácsony lenne.
-Azért, mert ez a fények utcája. Minél nagyobb a fényözön valakinél annál súlyosabb a teher a vállain. Így dolgozzuk fel a veszteségeket, a bántalmazást és a múltat.
-És működik? Mármint ez a fényes dolog.
-A fény mindig legyőzi a sötétséget. -Válaszolta a hölgy mosolyogva. De szeméből még nem hunyt ki a fájdalom.
