Janesz végre elkészült. Behúzta a cipzárt a sporttáskáján, és melléült az ágyra. Tíz nap, gondolta, aztán sóhajtott egyet.
Tíz nap egy hajón, a görög szigetek között, a szüleivel. Az anyja ötlete volt, az apja meg ő ezt kapták tőle karácsonyra. Egy szavuk sem lehetett, de valójában ezek a családi nyaralások már nem feküdtek neki annyira, mint kiskorában. Mégsem nyolc éves volt, hanem tizennyolc. Sokkal inkább ment volna a haverokkal Horvátországba vagy a Balatonra, de talán majd jövőre. Addigra már lesz jogsija, Londonban fog egyetemre járni (ahová egyébként elsőre felvették), és munkát is fog kint keresni. Tulajdonképpen felnőtt embernek fog számítani. Persze még biztos sokmindent kell majd tanulnia az Életről, ahogy a szülei mondták folyton, de ő készen állt.
– Indulhatunk? – nézett be az ajtón az anyja csillogó szemekkel.
Janesz örült, hogy az édesanyja örül. Azt mondta karácsonykor, hogy ezt a nyaralást élete két legfontosabb férfijával szeretné együtt tölteni, ami a gyakorlatban annyit tett, hogy idén nem baráti körben utaztak, és nem maradtak a szárazföldön. Szerencsére nem azokra a hatalmas óceánjárókra vett jegyet, amikről az Instán olyan sok rosszat lehet olvasni, mert ez a hajó csak kétszáz utast tudott szállítani és nem több ezret.
Egy normál és egy mini kabint foglalt le, neki az utóbbit szánta. Janesznak tetszett, hogy nem egy légtérben kellett aludnia a felmenőivel. Szerinte ez arra utalt, hogy a szülei kezdték nem gyerekszámba venni, aminek egyébként tényleg eljött az ideje. Nem volt ugyanis már gyerek. Velük lakott, és még tanult, de élte a maga életét, és gyakran szükségét érezte a privacy-nak. A dolgait szerette diszkréten bonyolítani, és ehhez otthon elégnek bizonyult, hogy magára csukta a szobája ajtaját. A bölcs szülők nem zavarták soha, és Janesz nagyra értékelte, hogy még egy ilyen, minden bizonnyal drága hajóúton is gondolnak az igényeire.
Az utazás azzal kezdődött, hogy Athénba kellett repülniük. Onnan Píreuszba vonatoztak, ahol délután négy körül felszállhattak a hajóra. A yacht annyira pazar volt, hogy Janesz szó szerint ledöbbent. Minden tökéletesen modernnek tűnt, és csillogott a tisztaságtól. Leginkább egy drága szállodához hasonlított az egész, csak a belmagasság jelezte, hogy nem szárazföldi hotelben járnak.
A recepción becsekkoltak, aztán egy egyenruhás fiatal fiú a kabinjaikhoz vezette őket. Udvariasan bemutatkozott, és azt mondta, hogy Ryan a neve. Angolul beszélt, ami semmiféle fennakadást nem okozott, hiszen a kis család mindhárom tagja jól ismerte a nyelvet. Ki a munkája miatt, ki azért, mert jó nyelvérzékű diák volt.
Janesz elképedve fedezte fel a saját minikabinját, ami kilenc éjszakára lett az ő birodalma, és amelyhez egy pici erkély és egy szűk, zuhanyzós fürdőszoba is tartozott. A hatalmas ágy majdnem beöltötte az egész teret, és mikor rádobta magát, az is kiderült, hogy kényelmes. Janesz máris kezdte jól érezni magát a családi vakáción, pedig még egy métert sem haladtak. Az öt órai indulás előtt sikerült megnéznie a szülei kabinját is, amely ugyanazon a szinten helyezkedett el, mint az övé, a másodikon, de néhány méterrel arrébb. Jóval nagyobbnak tűnt a minikabinnál, de rendkívüli módon hasonlított rá.
Az indulást követően a család összeismerkedett a szomszédokkal, majd hármasban felfedezték a hajót: több bárhelyiséget és éttermet találtak, illetve egy mozitermet és egy szaunát is. A leglátványosabb azonban a nyitott medence volt, amelynek a tengerre néző üvegfala fantasztikus látványt ígért.
Szép számmal utaztak még rajtuk kívül a hajón, de szerencsére a vendégek mennyisége nem bizonyult fullasztónak. Az is feltűnt Janesznek, hogy mindenfelé ugyanolyan egyenruhát viselő férfiak és nők sétálgattak a fedélzeten, mint amilyet Ryanen is látott. Igazából nem csináltak semmit, csak járkáltak és mosolyogtak. Ha kérdésed volt, azzal is fordulhattál hozzájuk.
Mintha direkt szép nőket és jóképű férfiakat válogattak volna össze erre a munkára, akik ráadásul nem lehettek sokkal idősebbek Janesznél. Fehér dzsekit és ugyanolyan színű napellenzős sapkát viseltek, alatta szürke pólót és sötétkék bermudanadrágot, a nők miniszoknyát. Ryan egyébként kimagaslott még közülük is, mert nagyon jóképű fiú volt. Annyira, hogy azt még Janesz is észrevette, nemcsak az édesanyja. Egy szó, mint száz, a hajó menő volt, a legénység menő volt, Janesz pedig elhatározta, hogy élvezni fogja a valószínűleg utolsó családi vakációjukat.
A program és az útiterv a kabin asztalkáján díszelgett, így Janesz a vacsorához készülődve áttekinthette. Másnap reggel 7-re fognak Kusadasiba érkezni, amely helyről még sosem hallott korábban, de most lecsekkolta a neten. Egy vállalható, török tengerparti városákának tűnt, amely tele van antik romokkal, és amelynek a strandja és az éjszakai élete látszott vonzóbbnak, de mivel ebéd után indulnak majd tovább, nyilván csak egy kis séta fog beleférni.
Holnapután reggelre érnek majd Isztambulba, ahol majdnem két napig fog állni a hajó. Biztosan ez lesz az első nagyobb durranás, aztán meg jönnek a szigetek: Vólosz, Mikonosz, Rodosz, Kréta, Szantorini, mindenhol egy-egy nap. Utolsó nap, reggel 7-kor fognak ismét kikötni Píreuszban. Étkezések a hajón, napközben városnézés, strandolás, utazások éjszaka.
Az útiterv nem hangzott rosszul, aggasztónak csak a fedélzeti animáció tűnt. Vacsora utánra ugyanis esti programokat ígértek: zene, tánc, fellépők, és előlük nem nagyon lehetett menekülni sehova. Maximum a kabinba lehetett bezárkózni.
Janesz akart esélyt adni a hajónak, és úgy volt vele, hogy ha esetleg nem fogja bírni idegileg, akkor majd korán visszavonul, és így legalább ki tudja pihenni a napi fáradalmakat is a hatalmas ágyában. Egyébként a vendégek között sem talált egyetlen vele hasonkorú lényt, akivel esetleg válthatott volna két szót, mert csak kisgyerekes családokat, fiatal párokat és nyugdíjas házaspárokat látott mindenfelé.
Mondjuk, vele volt a mobilja, ami társaságot nyújthatott neki, de azon meg Liza, a „barátnője” állandóan szóval tartotta. Volna. Ha válaszolt volna neki. Valójában néhány hónap után már eléggé unta a lányt. Szép volt, meg minden, de úgy tapadt rá, mint egy polip. És ez idegesítette őt. Egy ideje fontolgatta, hogy kiadja az útját, de még nem találta meg hozzá a megfelelő alkalmat.
Mindenesetre az első hajón elköltött vacsora időpontja erősen közeledett, úgyhogy lezuhanyzott és felöltözött. Bekopogott a szüleihez, és mondta, hogy előre megy, majd az étteremben találkoznak. Nem volt már újszülött, hogy karban kelljen vinni őt. A vendégek nagy része nyilván még készülődött, ugyanis csak néhányan flangáltak a fedélzeteken. Az személyzet viszont nyüzsgött. A csinos egyenruhájukban szemetet sepertek, korlátokat törölgettek, bútorokat tologattak, útbaigazítottak. Ryan az ő szintjük hídján álldogált a korlátra könyökölve, és a teret pásztázta. Néha beleszólt a headsetje mikrofonjába. Nyilván a többieknek adott utasításokat, de nagyon menőnek tűnt. Mint egy titkos ügynök, pedig csak a takarítást szervezte. Mindenesete jó volt ránézni.
A vacsora ízlett Janesznek. A tengeri herkentyűket bírta, és most rafinált módokon lettek elkészítve és feltálalva. A helyiségben szellősen álltak az asztalok, az étkeztetés pedig abszolút nem hasonlított a nagy szállodákban alkalmazott módszerre: a hordák etetésére, úgyhogy emiatt is kellemesen csalódott. A felszolgálók udvariasan tették a dolgukat, az asztaltársak pedig szóval tartották a szüleit, neki csak ennie kellett. Az étteremben dolgozók között nem látta Ryant, amiből arra következtetett, hogy a fedélzeten dolgozók külön munkakört töltenek be. Pedig az egyenruhájuk ugyanolyan volt.
A vacsora legimpulzívabb momentumának az bizonyult, akkor Janesz életében először elgondolkodott azon, hogy fogyasszon-e alkoholt a szülei jelenlétében vagy sem. A kabinokhoz úgynevezett italcsomagok jártak, amelyek tartalmaztak alkoholt is. Azt a logikát követve, hogy felnőttek tartózkodnak önállóan kabinokban, a pincér érdeklődött, hogy Janesz mit kíván az ételek mellé: fehér bort, vörös bort esetleg sört. Janesz előbb a felmenőire nézett, akik vidáman társalogtak, majd elgondolkodott. Nem ez lenne az első alkalom arra, hogy ilyeneket iszik, a haveri sörözések már egy ideje az élete részét képezték. A kabin hűtője is tele volt sörrel, tehát adta volna magát a lehetőség, de ott az étteremben mégsem akaródzott neki.
Végül mentes vizet kért, pedig biztosra vette, hogy a szülei nem tették volna szóvá, ha alkoholt rendel. Intelligens felnőtteknek tartotta őket, ami abból is látszott, hogy külön kabint foglaltak neki. Pedig nem lehetett olcsó mulatság. Mégis, mivel nemcsak azt szerették volna, hogy velük tartson, hanem azt is, hogy a lehető legjobban érezze magát, így szervezték. Nem tartoztak tehát azok közé, akik a fejüket a homokba dugva azt gondolják, hogy nagykorú gyermekük a valóságban még kiskorú. Esetleg baba. De azok közé sem, akik a 17. születésnapján utódjuknak cigit és piát nyomnak a kezébe, és megpróbálnak a haverjai lenni. Ők pont a kettő között lévő, jó úton jártak.
Janesz amúgy volt részeg is már egyszer, de berúgásból nem akart rendszert csinálni. Az eset kellemes élményként maradt meg a számára, ugyanis néhány sör és egy-két tequila után az egyik barátjával egymás karjaiban kötöttek ki. Aztán egymás szájában, és végül szex lett a vége. Korábban még sosem próbálta fiúval, csak lánnyal, de mondjuk úgy, hogy sosem zárkózott el a lehetőségtől. Akkor éjjel előállt a lehetőség, és nagyon jól sikerült az összejövetel. Még néhány újabb alkalom követte az elsőt, akkor már alkohol nélkül, de aztán a két fiúnak elváltak az útjai.
Mindenesetre Janesz a tapasztalatnak köszönhetően tisztábban látott. Amolyan mindenevőnek definiálta önmagát, és nagyon elégedett volt miatta. Szüleit egyelőre nem avatta be ebbe a felismerésébe, de tervezte, és csak a megfelelő alkalomra várt.
Az a tény tehát, hogy feltűntek neki Ryan fizikai kvalitásai, nem érte váratlanul. És bár sem a hely, sem az időpont nem ígérkezett ideálisnak, nem bánt volna egy kis flörtöt a jóképű tengerésszel. Egy kis könnyed, nyári izgalmat, amely mindig jó ízt ad a dolgoknak. A szülei jelenlétében azonban nem akarta erőltetni, valahogy nem érezte illendőnek.
A magas, sportos típus jött be neki egyébként, ő maga is az volt, és Ryan iskolapéldája lehetett volna ennek a fajtának. Annyiban maradt magával, hogy ha a másik észre sem veszi őt, legalább lesz nézegetni valója erre a tíz napra. Igazság szerint a csinos lányok közül egyik sem dobogtatta meg a szívét, kizárólag Ryan miatt kapta fel a fejét.
A vacsorát követően az érdeklődők átvonulhattak a kedvük szerinti bárba, ahol a az esti műsor következett. A második szinten egy zenészpáros szórakoztatta a közönséget, és Janesz elkísérte a szüleit kicsit abban reménykedve, hogy Ryan fel fog tűnni a színen, de sajnos nem úgy lett. Néhány citromos icetea és egy számára unalmas óra után, inkább visszavonult. Tulajdonképpen el is fáradt addigra, a hatalmas ágya tűnt a legvonzóbbnak akkor éjjel. Nyolckor a reggelinél kellett lenniük egyébként is, hogy a fél tízes kikötésnél már túl legyenek rajta.
A következő délelőtt programja Kusadasi volt. Janesz jól aludt, nem zavarta egyáltalán a hajó himbálódzása. Reggeli után egyben válaszolt Liza százezer, előzőnapi üzenetére, aztán a szüleivel megbeszéltek szerint összekészült egy gyors városnézésre.
Ryant ismét látta aznap reggel, a csinos fiú a kikötésnél segédkezett a társaival egyetemben. Janesz persze az ő sorába állt. Volt abban valami nagyon vonzó, ahogyan a fehér pólójában és a homokszínű bermudájában kivágja a hajókötelet a partra, aztán pedig kiugrik, és egy kis fahidat illeszt a fedélzet és a part közé, majd udvariasan lesegíti a hajóról azokat, akik igénylik a segítségét. Janesz nem igényelte, de a kiszállás alkalmából egy három másodperces félmosolyt kapott tőle, ami aztán az egész napját bearanyozta.
Először is a mosoly hosszabb volt a kelleténél. Másodszorra Ryan egyenesen a szemébe nézett közben, harmadszorra pedig hozzá egy hangot sem szólt, pedig mindenkinek jó sétát/kellemes időtöltést/jó szórakozás kívánt. Mivel a gesztus Janeszt teljesen váratlanul érte, csak röviden visszamosolygott, és a következő, Kusadasiban töltött időben millió módon elképzelte azt, hogy hogyan kellett volna reagálnia. Hogy Ryan lássa, ő sem közömbös. Jól estek neki ezek a kis fantáziák, és el is határozta, hogy a következő alkalommal jelét fogja valahogy adni annak, hogy a szimpátia kölcsönös. Így még sosem ismerkedett fiúval, de nagyon izgalmasnak találta.
Kusadasi rendben volt, bár őt cseppet sem érdekelte. Azt várta, hogy ebédre visszaérjenek a hajóra. Már a kikötőből kiszúrta Ryan alakját, aki ezúttal a második fedélzeten tette a dolgát. Mikor feljutottak a szintjükre, Janesz észre vette, hogy egy kis aperitif bárt szerveztek az utasoknak ebéd előttre. A szülei rendbe akarták szedni magukat, úgyhogy a kabinjukba mentek, de ő inkább az aperitifet választotta. Egyenesen Ryanhez ment.
– Mit adhatok? – kérdezte a jóképű fiú előzékenyen a pult mellett állva, és egy újabb „olyan” mosolyt küldött Janesznek.
A dobogó szívű fiú nem akarta elszalasztani a lehetőséget.
– Attól függ, miből választhatok.
A válasza annyira nyakatekertre sikeredett, hogy egyértelművé tette: érdekelné egy esetleges dialógus. Ryan valószínűleg vette a lapot.
– Aperol? Campari? Martini? Esetleg valami, amit én csinálok? Egy koktél?
Mivel Janesz az említett italokat még nem nagyon ismerte, hezitált, de közben a két fiú nem vette le egymásról a szemét. Az ajánlat utolsó előtti tétele egyébként is nagyon vonzónak tűnt. Még úgy is, hogy hivatalosan pontosan megegyezett az utolsó tétellel.
– Melyiket ajánlod? – kérdezte főleg társalgás céljából, mert az ital nem nagyon izgatta. – Teljesen rádbízom.
Ryan végigmérte őt tetőtől talpig, aztán elgondolkodott.
– Szerintem neked a szofisztikáltabb dolgok ízlenek. Feketeribizli vagy ananász?
Janesz elnevette magát. Nem értette, hogy a gyümölcsök mi járatban vannak ott, de ha választania kellett, akkor választott.
– Ananász.
Ryan felvonta szemöldökét, majd összeszorított szájjal bólogatni kezdett. Mintha Janesz jól felelt volna egy találós kérdésre.
– Akkor Park Avenue – felelte, és már hozzá is látott a koktél elkészítéséhez.
Egy barna, egy zöld és egy kék üvegből töltött a shakerbe, profi mozdulatokkal összerázta és egy jéggel kibélelt, kisebb fajta, öblös pohárba öntötte az italt. Közben többnyire Janeszt nézte, úgyhogy ha eddig lett volna némi kétség az érdeklődését illetően, akkor az a koktél elkészítése közben teljesen mértékben szerte foszlott.
Miután felöntötte ananászlével az addigiakat, egy dekorációs tűvel hasbaszúrt egy kandírozott cseresznyét, és a pohár tetejére fektette, aztán az egészet Janesz elé csúsztatta a pulton.
– Az ananász nagyon jó döntés volt. Mindent édessé tesz – közölte szakértő módon, és egy újabb „olyan” mosolyt adományozott a fiatal fiúnak.
Janesz megköszönte a koktélt, és arrébb állt, de alig bírt magával. Ez flört volt, nem is akármilyen, bár azt nem értette pontosan, hogy az ananász hogyan kapott benne főszerepet. A duettjükkel egyébként csak kisebb fennakadást okoztak, és Ryan máris újabb vendégek kérését teljesítette.
A félig felnőtt fiatal fiú a távolból figyelte őt iszogatás közben. A tekintetük egyetlen alkalommal találkozott, és sajnos itt véget is ért az izgalom. Az ebéd gongja ugyanis lapozott a sztoriban. Janeszt kicsit fejbe csapta az éhgyomorra fogyasztott koktél, de abszolút nem bánta. A hasa mellett az agya is megtelt pici, fürgén csapkodó pillangókkal, és méginkább kezdett tetszeni neki a csinos fedélzeti fiú.
Étkezés közben gyorsan rákeresett az ananászra, mert gyanúsnak találta, hogy Ryan annyira kihangsúlyozta a szót. A harmadik kattintás után azonban nem maradt több kérdése. Nem értette, hogy ilyen fontos dolgokat miért nem magyaráznak el biológiaórán vagy legalább kémián a sok hülyeség helyett. Mindenesetre ő ismét tanult valamit az Élet nevű iskolában, és a tanára nagyon jóképű volt. Alig várta a következő leckét.
